Dr. Murber Ákos Ph.D. egyetemi adjunktus

Első megbeszélés


Első megjelenéskor az előzmények felvétele, megbeszélése és kivizsgálási terv felállítása történik.

Ezt az időpontot igyekszünk úgy megválasztani, hogy lehetőleg olyan késő délutáni órára essen, melyen a pár mindkét tagja részt tud venni. (Az ezt követő találkozások alkalmával általában elég a női partner megjelenése. Időben egyeztetjük Önökkel, amennyiben egy későbbi időpontban a férfi partner jelenléte is feltétlenül szükséges a kivizsgáláshoz vagy a kezeléshez, ennek ellenére természetesen bármikor örömmel fogadjuk együtt a párokat.)

A rendelés nem társadalombiztosítás által támogatott, ezért beutaló nem szükséges.


Az első jelentkezéskor rögzítésre kerülnek esetleges korábbi terhességei, betegségei, műtétei és meddőségi kezelései. Kitérünk menstruációs ciklusának jellegzetességeire (hossza, időtartama, vele járó esetleges fájdalom), korábban alkalmazott fogamzásgátlási módszerekre, hosszabb távon szedett gyógyszereire, gyógyszerérzékenységére.


Mit érdemes hozni a rendelésre?

Kérjük segítse együttműködésünket azzal, hogy az alábbi iratait és leleteit már a legelső alkalomra magával hozza:

  • Dokumentumok
  1. személyi igazolvány
  2. lakcímkártya
  3. TAJ-kártya
  • Korábbi leletek (amennyiben rendelkezésre állnak)
  1. kórelőzményi adatok (korábbi vagy krónikus betegségek, műtétek, terhességek/vetélések zárójelentései)
  2. reprodukciós előzmény (korábbi hormonvizsgálatok és petevezeték-átjárhatósági vizsgálat eredményei, hormonális-, inszeminációs- vagy lombikbébi-kezelések összefoglalói)
  3. férj/élettárs korábbi betegségei, andrológiai- vagy spermavizsgálatának eredménye